|
Lelkigyakorlat " a "pusztában" |
|
További gondolatok a lelkigyakorlatról...A tanítvány egy kis bölcsességet akart hallani. · Menj, ülj be celládba, s a cellád megtanít a bölcsességre - mondta a Mester. · De nekem nincs cellám. Én nem vagyok szerzetes. · Igenis van cellád. Nézz magadba. (Anthony de Mello) Lelkigyakorlat - a "pusztában""Ezután a Lélek kivitte őt a pusztába." (Mk 1, 12) - A lelkigyakorlat, ha időtartama alatt komolyan vesszük a csendhallgatást, lehetőség, hogy kimenjünk Jézussal a pusztába, és megtapasztaljuk, hogy "A pusztában az élet csodálatos." (Keresztes Szent János) A lelkigyakorlat mindenekelőtt jelenti a teljes Istenre figyelést és az alapos önvizsgálatot, mert a lelki haladás útja az önismereten át vezet. Persze nem könnyű szétszórtságunkban figyelmünket összeszedni, de "aki Isten tetszését keresi, s kegyelmének gyümölcsöt termő harmatára vágyik, annak a puszta könnyeit is akarnia kell." (Julius Angerhausen) - Nyomasztó szembesülni saját semmiségünkkel, ürességünkkel és fájdalmas tehetetlenségünkkel. De "pusztában élni annyit jelent, mint harcolni. Ebben a harcban Istent megtalálni, és mellette kitartani. Nem engedlek el, míg meg nem áldasz! (Ter 23, 27)" (Gisbert Greshake) Lerántani magunkról a világ tempóját. Azt, hogy azonnali megoldásokat követeljünk. Az örökkévalóságban nem kell sietni! "Át kell mennünk a sivatagon, és ott kell tartózkodnunk egy ideig, hogy megkapjuk Isten kegyelmét... Ott vet ki magából az ember mindent, ami nem Isten... Szüksége van a léleknek erre a csendre, erre az összeszedettségre, arra, hogy elfelejtsen minden teremtett lényt. Ebben a környezetben hozza létre benne Isten a maga uralmát, és alakítja ki a belső életet, a vele való bensőséges kapcsolatot, a lélek párbeszédét Istennel, hitben, reményben és szeretetben… Később a lélek pontosan olyan mértékben hoz gyümölcsöt, amilyen mértékben ez a belső ember kialakult benne..." (Charles de Foucauld)
"Ezt kérdezte egy kiábrándult látogató: · Miért nem termett gyümölcsöt az ittlétem? · Talán azért – válaszolta jóindulatúan a Mester -, mert nem volt elég merszed megrázni a fát." (Anthony de Mello) Istent keressükA lelkigyakorlat segít, hogy megtanuljunk állandóan Isten jelenlétében élni a mindennapokban is. Mit kell értenünk Isten jelenlétén? "Isten jelenléte a lelki élet egyik gyakorlata, amelynek célja, hogy a hétköznapi elfoglaltságok között (is) a lelket megtartsa az Istennel való kapcsolatban. ...elmélkedő ima, amely kiterjed az egész napra. ...két összetevője van: a gondolat és a szeretet. Lényegében Istenre gondolunk és szeretetünkkel állandóan felé fordulunk. A legfontosabb elem nem a gondolat, amint azt sokan hiszik, hanem a szeretet, mint a belső imában. A gondolat arra szolgál, hogy szívünket, vagyis akaratunkat Isten felé irányítsa; akaratunkkal aztán még bensőségesebben egyesülünk az Úrral, neki teszünk mindent. Különben is sokkal könnyebb hosszú ideig Istennel kapcsolatban maradni az akarat, mint az értelem által. A különbség az értelem és az akarat működésében abból a tényből fakad, hogy a gyakorlatban nem tudunk megszakítás nélkül Istenre gondolni, mivel elfoglaltságaink gyakran teljes figyelmünket igénybe veszik, és egyszerre két dologra nem lehet gondolni. Ezzel szemben - miközben az értelem teljesen az éppen végzett munkával van elfoglalva - a szív állandóan Istenre irányulhat, mivel még a természeténél fogva elszórakozásra késztető munkát is Istenért végezheti, hogy teljesítse akaratát, és megdicsőítse őt. Tápláljuk szeretetünket állandóan a szeretet gyakorlataival: röpimák, fohászok, tetteink felajánlása, segélykérés, Istennel folytatott beszélgetések, amelyekben kifejezzük szeretetünket és bizalmunkat. Mindezt azonban csak akkor tudjuk megtenni, ha gondolataink is gyakran Istenre irányulnak." (Gabriele De Vos)
A lelkigyakorlat során tehát az Isten jelenlétében való élet a szüntelen
imára hangol, ami által más dimenzióba kerülnek gondolataink, szavaink és
tetteink. Isten állandóan jelen van az életemben, a szeretet pedig arra
sarkal, hogy minden lélegzetvételemmel őt dicsőítsem. Komolyan csinálni!"Nagy a célunk. Szinte az egész világot szeretnénk jobbá tenni, hogy az emberek tisztábbak, nemesebbek és boldogabbak legyenek. Különb örömeik legyenek, mint eddig, az összejöveteleik szebbek legyenek, a munkájuk emberhez méltóbb. Sokféle olyan dolog van, amit szívesen megváltoztatnánk, néha egészen gyökerestül felfordítanánk. Gyakran beszélgettünk erről, amikor a megújult emberiség képét magunk elé idéztük. Az Úristen és a jóakarat ereje által a gonosz hatalma megtörik, és az ember valóban Isten gyermekévé válik. Nagy meggyőződéssel állítottuk, hogy ennek így meg így kell lennie - de nem áll-e otthon az asztalunkon a leckénk, amit éppen most kellene elkészítenünk? Nagy szavakat mondunk, miközben így szól belül a lelkiismeretünk: Hisz te álmodozol! Először a saját kötelességedet tedd meg! Miközben a világot akarod megújítani, elhanyagolod a matematikaleckédet! Persze másnap még gyorsan lemásolod a másikról. Szerinted komoly dolog ez? - Vagy: Elítéled a rossz állapotokat, miközben nem mégy el bevásárolni, amivel pedig téged bíztak meg. A szobádat még mindig nem takarítottad ki, és a dolgozatot is már tegnap el kellett volna készítened. Vajon jobb lesz-e a világ, ha te sem teszed azt, amihez csak te férsz hozzá? - A mostani kötelességed? - Mit jelent most "komolyan csinálni"? Már többször beszéltünk arról, hogy minden legyen természetes és egyszerű; a világ belepusztul a követelésekbe és élvezetekbe. Az igénytelenségünkkel kell utat mutatnunk. Sőt lehet, hogy már nagy szavakat mondtunk a szegénységről, beszéltünk Szent Ferencről, és úgy vélekedtünk, hogy az ő szegénysége lelkületének, a királyi szabadságnak kell életre kelnie. De: nemde akkor beszéltünk a szegénységről, miközben tele volt a hasunk, amikor nagy szavakat, hősies hangulatban, fenségesen hagytunk feltörni a lelkünkből? Vagy amikor nehéz helyzetben vagyunk, örömmel vesszük-e tudomásul, hogy így édesanyánk aggodalmát elégedett arcunkkal enyhítsük? Ugye érted, hogy mekkora a különbség a kettő között? Az első csak szólam, a második komoly dolog. Gondoltunk-e Krisztus szegénységére, hogy azután szívesen lemondjunk egy kívánságunkról, vagy egy szép együttlétről, amikor ez valamilyen ok miatt szükséges volt, vagy csak a "szegénység" miatt, hogy szabadokká váljunk? Vagy a szegénységről való beszédet, mint egy szellemi ínyencséget, élveztük? Olyan, mint egy kiválasztott dolog, aminek örülünk, vagy mint egy költemény, de ami nem hagy nyomot az életen?" (Romano Guardini) Loyolai Szent Ignác iskolájában"A sajátosan szentignáci lelkigyakorlat nem szépen összeállított elmélkedések sorozata. A lelkigyakorlat attól még nem válik sajátosan szentignácivá, ha pl. ilyen - egyébként a szentignáci lelkigyakorlatban is szereplő - témákról elmélkedünk: Isten, ember célja, bűn, pokol, mennyország stb. A szentignáci lelkigyakorlat lényege a meghatározott lélektani és logikai sorrendben, valamint meghatározott objektív és szubjektív szempontok szerint elvégzett elmélkedések és egyéb gyakorlatok sorozata. A meghatározott objektív szempontot Szent Ignác a lelkigyakorlat 1. annotációjában, az "Isten akaratában" jelöli meg. Isten akarata különbözőképpen fogalmazható meg a konkrét valóságban: Isten dicsérete és szolgálata, lelkünk üdvének munkálása, keresztény életszentség megvalósítása ("ez az Isten akarata, a ti megszentelődéstek" - mondja Szent Pál), Krisztus közelebbi vagy távolabb követése, Isten országának terjesztése, az Egyház szolgálata, a Titokzatos Test építése stb. A lelkigyakorlatban azonban mindennél fontosabb az Isten akaratának az egyénekrealkalmazott szubjektív szempontja. A lelkigyakorlatban nem arról van szó elsősorban, hogy mi az Isten akarata általában (hiszen ha keresztény nevelésben részültünk, ezt amúgy is tudjuk már, lelkigyakorlat nélkül), hanem arról, hogy mit kíván az Isten éntőlem, "itt és most". Bármilyen szép elmélkedéseket végezhetünk könyvek vagy a lelkigyakorlat vezetőjétől kapott pontok alapján, Istennek rám vonatkozó akaratát, a Szentlélek belső irányításával mégis saját magamnak kell a lelkigyakorlatban, belső tapasztalás alapján fölismerni. Isten rám vonatkozó akaratának öntevékeny fölkutatása, és a fölismert isteni Akarat szerint való felelősségteljes, egyéni döntés és választás: ez - igazában szentignáci lelkigyakorlat veleje, lelke, lényege. Szent Ignác megtanít szabad akaratunk tudatos és helyes használatára és megtanít arra, hogy életünk sorsdöntő fordulataiban (hivatásválasztás, pályaválasztás, házasságkötés, külföldre távozás stb.) hogyan tudjunk felelősen, határozottan és főleg helyesen dönteni. Méltán mondhatjuk Szent Ignác Lelkigyakorlatát a felelős dönteni tudás iskolájának... Szent Ignác azonban a dönteni tudás művészetét az emberekre nem általános emberi vonalon, hanem az Isten országán belül, mint Isten Államának állampolgáraira alkalmazza. Sőt még tovább szűkíti a kört. Nem valami kollektív döntést, hanem egyéni döntést, személyes állásfoglalást sürget. A szentignáci lelkigyakorlat központjában a lelki életnek olyan fontos mozzanata áll, ami a legújabb lelki írók műveiben is az érdeklődés homlokterében áll, ti. a lelki élet perszonalizációjának kérdése. Ez viszont éppen a zsinat által is sürgetett lelki nagykorúság kérdésével függ össze. Aki ugyanis nem jut el a keresztény élet személyes vállalásához és személyes átéléséhez, az nem jut el a lelki nagykorúságra sem. Ilyen szempontból elmondhatjuk tehát, hogy Szent Ignác lelkigyakorlata a II. Vatikáni Zsinat lelkiségének is iskolája, azért méltán választják a legmodernebb lelkiségi irányzatok is Szent Ignác lelkigyakorlatát nevelő iskolájuknak." (P. Bálint József SJ) Mi az Isten akarata?"Isten akarata az, amit az emberektől kíván. Az emberektől? Nem, tőlem. Isten akarata velem szemben az, amit meg kell tennem. Nekem, akiből csak egy van az egész mindenségben. Nekem kell megtennem, ebben a történelmi helyzetben, ebben a világban és a világ egészének kell megtennie az én cselekedeteim által. De van még ennél is több. Ez az akarat nem csupán "fölöttem" vagy "előttem" áll és mondja: Ezt meg kell tenned. Ezzé kell válnod! Nem katonai parancs, amit megkapok, és végre kell hajtanom, hanem élő hatalom, amely bennem működik. Isten akarata nem csupán követelmény, hanem hatás. Különleges mód, ahogyan Isten buzdít, sürget, segít, gyámolít engem, működik bennem, alakít és küzd azért, hogy ő győzzön, és akaratát véghez vigye. Isten akarata az erő, amellyel hat rám, hogy meg tudjam tenni, amit követel tőlem. Ha így tekintjük, más neve is van: kegyelem. Ha tehát teljesül Isten akarata, akkor ez egyúttal az ajándéka és a műve is az ő akaratának... és az ő akarata bennem... mindez pedig az egységnek a titka. Isten akarata nincs egyszer s mindenkorra belém írva, hanem olyasvalami, ami állandóan megújul és újabb követelményt támaszt. Ha van valamilyen kötelességem, és azt nem teljesítem, akkor Isten akarata nem teljesül. Vajon vége van-e ezzel Isten akaratának? Ezentúl már semmit sem akar tőlem? De igen! Azonnal újra szól: Tedd ezt! Akarata most természetesen más. A mulasztás megtörtént. Nem ez volt Isten akarata, mivel azonban bekövetkezett, Isten egyetlen, mindig ugyanaz, de élő és mindig teremtő akarata úgy tekint rám, mint aki a hibát elkövette. A mulasztás élő hatásával be van írva bensőmbe, követelményével pedig a külső helyzetbe. Isten előtt vétek. Isten akarata most azt mondja: Te,akiért minden van - most ezt tedd! Ez pedig azt jelenti, hogy Isten akarata nincsen egyszer s mindenkorra készen, hanem tartalmazza szabadságomat, szabad tetteimet és alkalomról-alkalomra, újra és újra felém fordul, abból kiindulva, ami van. Van ebben valami nagy könyörtelenség. Semmi sem felejtődik el. Semmi sincs, ami fölött Isten szemet huny. Ami megtörtént, megtörtént. Beépült Isten követelményeket támasztó akaratába és el kell viselni. De van valami mérhetetlenül csodálatos is ebben. Isten akarata mindig létezik. Mindig van „út”. Ha egy katonatiszt parancsot kap, és azt rosszul teljesíti, akkor ezzel az ügynek vége van. A parancs olyan volt, amilyen, most azonban eljátszották. Nincs kiút. Isten előtt mindig van kiút. Bármi is történt, akár jó, akár rossz, Isten akarata oda fordul, azonnal számba veszi a történést és kívánja a következő lépést. És a dolog folytatódik. Lehet, hogy az út keményebb, több lemondást kíván, megnehezíti a bűnnek és a vereségnek a tudata, de út akkor is van. Nem jelzett út, amelyet elveszítve út nélkül maradunk. Olyan út, amelyet Isten minden lépés után újonnan teremt az ember lába elé. A kinyilatkoztatás a legszebb néven nevezi Istennek ezt az akaratát: ez az Atya szeretete. Nem személytelen törvény, hanem az ember és a világ alkotójának eleven, teremtő hatalma... Nem egy uralkodó parancs emberi alattvalóinak, hanem az Atya személyes óhaja éppen ettől a fiától, éppen ettől a lányától. Az Atya szeretető akarata, amely éppen ennek a gyermekének szól, az egyetlennek, akiből mindig csak egy van. Nem csak követelmény, de élő erő is, amely a hónom alá nyúl és segít. Tehát kegyelem, a szeretet hatása, amelynek eredményeképpen az ember a követelményt megérti és teljesíteni tudja. A szeretet hatalma, amely mindent ad, létet, képességet, cselekedetet. Ugyanakkor azonban az én sajátom minden, ami ezáltal lesz, amire képes vagyok, és amit teszek. Ez a Mindenható együttműködése a szabadsággal. A titok abban áll, hogy minél erősebb a kegyelem hatalma, annál jobban érvényesül a szabadság. Nem merev követelmény, és ha nem teljesül Isten akarata, nem hiúsul meg, nem megy minden tökre, nem lesz mindennek vége. Szeretetből való örökös újrateremtés ez, amelyet az Atyának gyermekéről való állandó gondoskodása irányít. Isten együtt halad az eseményekkel, együttműködik a szabadsággal... Ez az ő türelmének kimondhatatlan titka, amely csak azáltal lehetséges, hogy ő az igazság és a mindhatóság élő Istene. ...Minél igazabb keresztény valaki, annál jobban vágyik Isten akaratára, annál inkább tudatában van annak, hogy ez az akarat a legértékesebb, legtörékenyebb, de egyúttal a leghatalmasabb is. Annál komolyabban aggódik Isten akaratáért, hiszen tudatában van saját nyomorúságának, megbízhatatlanságának és bűnösségének. Annál őszintébben törődik ezzel az akarattal, és a világ Urához fordul arra kérve őt, őrizze meg és valósítsa meg azt a magasztos gondolatot, amelytől minden értelmet kap. Egyúttal növekszik bizalma, hogy megvalósul és minden gyengeség ellenére, minden ellenséges hatalommal szemben győzni fog Isten akarata. A keresztény ember lelkében él „Isten félelme”, az aggódás, hogy ezt a szent akaratot elveszítheti, szépségét tönkreteheti, soha vissza nem térő ésszerűségét elveszni hagyhatja. Ezért kéri Isten türelmét, és újra és újra azt mondja magában: Nem lehetséges, hogy Istenakarata elvesszen. Hiszen nem tűnt-e valamikor úgy, hogy a bűn miatt Isten akaratameghiúsult? De azután jött a megváltás példátlan eseménye és ettől kezdve lehetett "boldog bűnről" beszélni. És a megzavart teremtésben megjelent egy "új égnek és egy új földnek" a reménye. De ezt nem szabad valamiféle biztosítéknak tekinteni. Ki kell tartani a nagyszerű és a lelkünk mélyéről fakadó gondoskodásban, éberen kell őrködnünk, és dolgoznunk kell azért, hogy legyen meg az Isten akarata." (Romano Guardini)
|
|
|
Lelkigyakorlat - a "pusztában" |
|
|
|
|